Most pedig jöjjön az ígért tartalomjegyzék,

 

mely jelen aloldal csak információs oldal, nem hiperlinkelt, viszont a többrészes Bibliatanulmányok tekintetében az alcímek kapcsán sokkal bővebb információkat kaphatsz -

 

a hiperlinkelt Igetanulmányokat keresd az 5 db "...blog..." nevű aloldalon, ahol egyrészről megtalálhatod a három tematikus blogoldalam blogbejegyzéseinek hiperlinkjeit, nagyjából ABC-sorrendben, mely nagyjából a tanulmányok 1/3-át fedi le, illetve a fennmaradó további 2/3-nyi írásomnak szintén a hipelinkjeit, ugyanúgy nagyjából ABC-sorrendben,

 

FIGYELEM!

háttértárhely-funkciócsökkenés miatt

a blogjaim bizonytalan ideig szünetelnek

 

melyben az első nagyobb blokk a 2014 tavaszáig megírt Igetanulmánnyok tartalomjegyzékét takarja, míg a második, majd harmadik, stb., stb., stb. kisebb a 2014 tavaszától 2015 elejéig megírtakét, és így tovább, az újabb és újabb megírtakét, évenkénti frissítésben és csoportosításban;

 

íme az I. blokk:


1. 3 kicsi, de annál fontosabb üzenet:
(„a”) A vezetőkhöz való hozzáállás a baj idején;
(„b”) Tégy jót a te ellenségeddel!;
(„c”) A segítő-szolgálatok fontossága


2. 3+3 kulcs az áldástalansághoz, illetve az áldásos élethez
b. Jézusra figyelni
c. Isten akarata, vagy a te akaratod?


3. (M-)ennyire szeret engem az Úr?


4. A baj sem lehet baj


5. A bálványimádás, mint a hamis béke, és békesség ámítása
b. A többnejűség ma is elfogadott
c. Egy szomorú történet a szétszakadt Izraelből
d. A szétszakadt Izrael másik oldalán
e. Ne köss kompromisszumot!


6. A bátor és KITARTÓ imádkozásról


7. „A” blokk és „B” blokk gyümölcstelensége:
(„a”)A nézeteltérések gyümölcstelensége;
(„b”) A (szellemi) alvás gyümölcstelensége


8. A bővölködés igei útja


9. A bukás forgatókönyve
b. Kiegészítés
c. A lelkek játéka


10. A bukás legfőbb gyökere
b. A félelem bére
c. A fél-ELEM ereje
d. A félelem végkifejlete
e. A bukás második kapuja


11. Add meg…! De mit?
b. „Fizessünk-é vagy ne fizessünk?”


12. A dicséret és a bizonyságok megújító szerepe a nehéz helyzetekben


13. A dicséret és az ima szerepe a szellemi harcban


14. A dicsőség leszáll – Ne félj a rostától!


15. „Adjatok, néktek is adatik…”
b. Ne lopj! És ne kívánd!
c. Irgalmasság, vagy áldozat?
d. Kiút az átkosból


16. Előszó – A kiszaggatás ideje… 
b. A csordaszellem és a csordás célja (leleplezve)
c. A hamis megmentők


17. A fájdalmaktól a bűnökig


18. A félelmek korszaka
b. A kétség nélküli békesség


19. A finanszírozás kötelezettsége


20. A gazdasági válság idején


21. A globalizált világ, s egyben az utolsó idők átka
b. Napjaink, szolgálatunk…


22. A Gyülekezet, mint fenntartó


23. A halál, mint Isten üdvözítő kegyelmének eszköze


24. A hálaadásban rejlő erő


25. A haragtól hajszolt üldöző viszontagságai


26. A hasonlóságokban rejlő bölcsesség
b. Legyen benned hússá és vérré…
c. Miben merül ki az Istennel való közösséged?
d. Belegabalyodva a kívánságok hínárjaiba


27. A helyes sorrend


28. A helyreállás folyamata


29. A helyreállásban higgy, ne a „mindennek végé”-ben!
b. Nem helyre ülésre, hanem helyreállásra hívott el bennünket az Úr
c. Hívőként milyenek a kilátásaid?
d. A félelem leghatékonyabb ellenszere


30. A jéghegy csúcsától az alapokig I-II-III


31. A Jézus Krisztus első és második eljövetele közötti hasonlóságok
b. Olyan nagy dolgok, ilyen rövid idő alatt? Lehetséges volna?
c. Tényleg vége a félsikerű ébredéseknek?


32. A kegyelem Folyója átcsap a gátak felett
b. Az eleve eltervezett növekedés
c. Dicsőséges lezárás


33. A kenyér és a hal üzenete


34. „… a kijelentések nagysága miatt…”
b. A harcmező nem nyári táborozás…
c. A két Támár története
d. Egy félreértett Ige magyarázata
e. Érdekes kérdések, és kérések
f. Életet formáló, és romboló erő
g. Mindezeket összefoglalva
h. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok
i. Mit tegyünk hát a gonoszokkal?
j. …és mit kezdjünk magunkkal?
k. Önmagával tesz jót, aki szeret
l. …s mit ne kezdjenek velünk a gonoszok!
m. A szem-pillantás folyamata
n. Tényleg előfordulhat, hogy nincs visszaút?
o. A legnagyobb akadály te vagy
p. Hogyan hidaljuk át az akadályokat?


35. A kijelentések nagysága miatt II.:
a. Mit kezdesz azzal, amikor, és amit Isten szól hozzád?
b. A szent szem-pillantás fontossága
c. Mit kezdesz a félelmeiddel? (1. rész)
d. A hálószoba rejtekébe az előszobán keresztül vezet az út
e. Mit kezdesz a félelmeiddel? (2. rész)
f. „A béres pedig és a ki nem pásztor, (…annak…) nincs gondja a juhokra.”


36. A korszakváltás üzenete


37. A környezetedet pusztító félelem
b. A félelem átka


38. A „kövek” életre kelnek
b. megjegyzés és kiegészítés
c. Tényleg lesz helyreállás?
d. Tényleg, nem „a harc lesz a végső”?
e. Az ébredés elkerülhetetlen
f. Ébredés újratöltve
g. Jónás jele, és a nemzeti szintű ébredés
h. Az események felpörögnek (1. rész)
i. Az események felpörögnek (2. rész)
j. Az ébredés berobban
k. Szolgálók az ismeretlenségből
l. A választottakért
m. Gyors lezárás
n. Templom kőből, vagy „kőből”?


39. A legfontosabb út az Isten áldásaihoz


40. A legfőbb házasság


41. A legfőbb szükséged, és annak betöltése


42. A legnagyobb krízisek az utolsó napokban
b. A nagy feladó


43. A lehetetlen helyzetekből való szabadulás


44. „… alusznak sokan.” – azaz, a hétalvók gyülekezete


45. A megbocsájtó szív, mint adakozó szív, és az adakozó élet gyümölcsei


46. A megcsalattatás útja
b. A hitetés egy újabb útja
c. A megcsaló test, és lélek – s annak hangjai
d. A féli-GAZSÁG teljes gazság
e. Az üzenet nem csak puszi, nem csak buksi-simogatás, hanem fenekelés is
f. A látszólagos veszteségek általi győzelem


47. A megélhetési bűnözés


48. A megélhetési bűnözés megítélése


49. „… a mely isten tűz által felel, az az Isten.”


50. A megvetettek és az elesettek társadalmi helyreállítása + A megvetettek felé való szolgálat


51. A MENYEGZŐ-höz közeledve


52. A mennyei titkosszolgálat munkában


53. Amikor érkezik a dicsőség
b. „No, majd én megmutatom, ha botlanak az ökrök!”
c. A Szellem szavának a kora


54. A minden élethelyzetben jelenlévő Isten


55. A minden ingadozás nélküli hit fontossága
b. A szellemi esti mese…
c. A végidők idővégi szellemi esti meséjének egyik lehetséges forgatókönyve
d. Megjegyzés és kiegészítés az előző részhez


56. A minden ismeretet felülhaladó szeretet


57. A MINDENség Istene


58. A nagy hitehagyás korszaka
b. Prófétai szó a langyosság időszakára


59. A nagyszájú Ördög
b. A fejedben dőlnek el a dolgok
c. Uborkaszezon
d. A győzelem kulcsa az Istennel való személyes közösség ereje
e. Az Isten szeretetében megnyugodva
f. A bizalom megnyugtat
g. Teljes bizalom – ingadozás nélkül
h. Végül is ki buktat el kit?


60. A nehézségek végcél, vagy útkereszteződés?


61. A nem igei akarásnak nyögés a vége


62. A női szolgálat, és a nők helyreállítása...
b. A Szellem eljövendő korszaka


63. A női szolgálatról röviden


64. A nyerő 5-ös titka (a 10 szűz példázata)
b. Egy másik esküvő üzenete


65. A prófétai ajándék működésének a fontossága


66. A párválasztás buktatói
b. Néhány gondolat a kukucska alapú szerelemről
c. Ne légy más, mint aki vagy!
d. „Csak kánaáni nőt (illetve: férfit) ne!”
e. A kor(-szellem) összefoglalója
f. A mai korszellem kialakulása
g. Aki keres, CSAK az talál
h. Paráznának öltözete


67. A párválasztásról - A társkeresés buktatói - A felemás iga és a paráznaság


68. A puszta általi próbát ne változtad a kísértés helyévé!


69. A szeretetteljes, és a büszkeségmentes kereszténység


70. A roma, magyar ébredésről


71. A rosta
b. S mi lesz, ha mégis hasra esem?


72. A rövidre szabott idő I-II


73. A (Sátán) rejtett hadtest(-e)
b. A hit nem elég


74. A számadás napja
b. Egy kis kitérő Laodíceába


75. A (…) szentség kora


76. A szerelem, mint frissítő forrásvíz


77. A szerető Istenben való hit


78. A szív meggyőzése


79. A szomszéd fűje vajon valóban mindig zöldebb?
b. A szellemi mondanivaló
c. Az álmoktól a valóságig
d. A szerelem kapcsai


80. A te forrásod közepiből


81. A te kutad, a te forrásod


82. A te protekciód nem egy nagy ember, hanem A NAGY EMBER


83. A te saját „kísértésed hegye”
b. Izsák példája


84. A te tényleges otthonod a Mennyben van


85. A tékozló fiú és (rossz értelemben vett) szolgalelkű bátyja (szabadulás a kisebbrendűségi érzésből)
b. Ne állj bosszút önmagadért! Sérelmeidet ne te orvosold!


86. A teljes odaszentelés fontossága


87. A tingli-tangli kereszténység és a vadászok /a./ + –//– és a „kövek” /b./


88. A tized fontosságáról röviden


89. A tized (időszakos) visszatartásának kérdéséről


90. A tized nem-adásáról


91. A tornác-hívőélet veszélyei és hátrányai
b. Nem elég csak az ajtón belépni
c. Kivel és mit gyűjtesz? Vagy gyűjtesz-e egyáltalán?
d. Hamis megelégedettség és érdektelenség (történeti képekben)


92. A törvényerőre emelt erkölcstelenség, és istentelenség…


93. Adakozd ki magad a szegénységből!


94. Adalék a roma-ébredéshez
b. A roma-nemzet társadalmi integrációjának EGYETLEN útja
c. A csontok megélednek
d. Roma-magyar barátság
e. A terméketlen termékennyé válik
f. -//- -//- -//- -//- (2. rész)


95. …akár egy arasszal is…


96. Ákán bűne ma, és az Úrnak szentelt dolgok


97. Akarsz a kitartás bajnoka lenni?


98. Akár MA is megtörténhet /a/
+ Isten MAsága /b/


99. Aki hirtelen akar gazdagodni…


100. Áldásra kaptam parancsot
b. Szólj a hegyeknek!
c. A teljes bizalom ereje


101. Alszik-e a te Istened?


102. Amit tönkre tett a szöcskő…
b. Amit tönkre tett a szöcskő… (az előzmények)


103. Amitől félsz…
b. A félelem kikapcsolása
c. A kialakított kép gátja
d. „Mert féltem…”
e. A kialakított kép gyümölcsei
f. Még egyszer a kialakított képről


104. „Annakokáért adta őket az Isten...”


105. Anyagi krízisekből való szabadulás


106. A PRÓBA ne sújtson téged PORBA


107. A Roma-nemzet helyreállása


108. Aszerint, amitek van


109. A tyúk, vagy a tojás?


110. A védelem forrása az Ige


111. Az 1 Korintus 7, és a utolsó idők kapcsolata


112. Az alvó Jézus rejtélye


113. Az anyagi helyreállás útja


114. Az áldásokhoz vezető út LEGFONTOSABB lépései


115. Az „annyira elegem van már ebből” helyzet igei megoldása


116. Az Apcsel 4 és 5, illetve az Ézsaiás 60 közötti hasonlóság


117. Az Efézus 5 szerepe a bibliai intimitás megértésében


118. Az elmédért, és a szívedért folyó küzdelem
b. Ne siettesd a Mestert!
c. „… az ember azt nézi, a mi szeme előtt van…”
d. Ha ÉN abban a helyzetben lettem volna, ÉN máshogy döntöttem volna
e. Mit áldoznak fel ma az emberek a mának az oltárán?


119. Az EGYház EGYségének fontosságáról


120. Az Egyház Késői Esős idejebeli Ígéret Földjének az elfoglalása


121. Az éhség napjaiban is…


122. Az ÉLET, illetve az élet megtalálásának a különbözősége
b. A rostálás elkezdődik
c. Mi megy utánad, mi követ téged?
d. Ellened, vagy érted harcol?
e. A rosta szükségessége
f. Egyedül az Ő neve dicsősége miatt
g. Az aratás berobban
h. A helyes ÚT az anyagiak terén
i. A szenny árad – de a kenet is
j. A közös(-ségi) tizedadás szellemi gyümölcsei
k. A természetfeletti Evangélizáció


123. Az első szeretetből kiesve


124. Az első tized


125. Az első zsenge fontossága és ereje


126. Az én karom nem rövidült meg


127. Az esendő ember


128. Az Evangéliumról röviden


129. Az igazi kincsek átvételének a módja


130. Az Igében higgy, ne a jelekben!


131. Az Igével való RENDKÍVÜL SZOROS közösség fontossága


132. Az imádkozástalanság gyümölcsei
b. Visszatérés Filippibe
c. Kerüld a félelem szavát!


133. Az Isten szeretet


134. Az Isten szerinti bővölködéshez vezető legfontosabb lépcsőfokok


135. Az Istennel való közösségünk, és üdvösségünk négy legfőbb alaposzlopa


136. Az ITT élő ítélő…
b. Szád szóljon mindig ITT ÉLETET…
c. egy kis kitérő
d. Ne a zörgő csontokra nézz…
e. Egység Szellem által


137. Az „ítélet”-idő nem feltétlenül kárhoztatás-idő


138. Azonnali megoldás egy tál lencséért?


139. Az Ördög eleve eltervezett akarata


140. Az új nemzedék


141. Az Úr akarata szerint építkezve


142. Az Úrban bízol-e?


143. Az utad milyen út?


144. Az utolsó idők emberének hátraforduló pontjai


145. Az utolsó idők ismérvei


146. Az utolsó idők ismérvei („néhány” mondatban)


147. Az utolsó idők jellemzői Belsazár lakomáján
b. Bábel, és az utolsó napok hasonlóságai
c. …amiként Noé (…és…) Lót napjaiban…


148. Az utolsó nagy szellemi robbanás


149. Az utolsó napok egyik nagy hitetéséről és üldöztetéséről
b. Mikorra várható ez a nagyszabású hitetés?
c. Hogyan leplezhető le a hamis Krisztus?
d. Amit látsz, az már a világvég-e?


150. Az utolsó napok menetrendje
b. Töréspontok
c. A lagymatagság ideje
d. Az ismeretnövekedés dicsőséges korszaka
e. Adalék a világvégéhez
f. Plusz adalék a véghez


151. Az utolsó napokban nehéz idők állanak be


152. Az utolsó pillanatok a bibliai Szodoma-kép fényében


153. Az utolsó szalmaszálnyi hit ereje – illetve a speciális tanítások fontossága
b. Az utolsó szalmaszál, vagy az utolsó szalma száll
c. Visszatérés az utolsó szalmaszálhoz
d. A szalmabábú életre kel
e. A felhajtó erő
f. A fel-, és lehajtó sáv


154. Az utolsó szalmaszálnyi hit ereje (2.):
b. Az egységes ember egységes odaszánása
c. Az egységromboló meghasonlás


155. „Azt pedig tudd meg…”
b. „Ha (…) valaki (…) nem szabályszerűen küzd.”


156. Bálványimádás ma
b. Szabadulás a rabszolga-szellemtől
c. Vedd komolyan!
d. Gyökereinél fogva
e. Vizsgáld meg!


157. Bemenvén a parázna házába…


158. Bosszantó hitetlenkedés


159. „Börtönben” is szabadon


160. Burkolózz be az örökkévalóságba!


161. Egy háztartásban Istennel


162. Egy jobb élet reménye – valóban?
b. Egybeszerkesztve
c. Ha lelépsz, lelépjek én is?


163. Egy KIS KOVÁSZ és a tészta


164. Egy menyasszony, egy vőlegény, és egy ajtó története
b. Egy másik megközelítés
c. Egy újabb másik megközelítés


165. Egy pindurit se kételkedj!


166. EGY PRÓFÉCIA 1968-BÓL


167. Egyre feljebb, vagy egyre lejjebb?


168. „Egyszer volt, bizony volt…”
b. Az égiek újbóli érdeklődése
c. A meghamisított Evangélium
d. A konfrontáció ideje
e. Minta-kereszténység, vagy mintha-kereszténység?


169. „El nem hagyván a magunk gyülekezetét …”


170. Eleve elrendelés
b. Hogy hová eleve, ennek döntési felelőssége a tiéd
c. Sok beszédnek sok az alja


171. Elfelejtkezhetik-e rólad?


172. Elhagyni mindent


173. Elképesztő szellemi robbanás
b. …anyagi területen
c. Mit teszel a várakozás idején?
d. A helyreállítás jelei
e. A tettre kész Egyház – újratöltve


174. Elmenni? Maradni?
b. Az ima fontossága
c. A szent erőszakosság
d. Dupla, vagy minden
e. Visszatérés Isten Ruth gondolataihoz
f. A kebel-tűz
g. Szabadulás a kebel-tűzből
h. Ne játssz a tűzzel – semmilyen tűzzel sem!
i. Ne játssz a tűzzel – még ma döntened kell!


175. Elragadtatás – kb. mikor?
b. „Mondj már egy időpontot! De mégis mikor?”


176. Elvis a király, vagy elvisz a Király?
b. Csak az Úr szerinti öröm a te erősséged
c. Az áldásokhoz vezető (legrövidebb) út
d. Az áldásokhoz vezető legbiztosabb út


177. Ember haragja…


178. Emberi biztosság, vagy Isten Igéjének biztonsága
b. Igazság-talaj, vagy nyomor-mocsár
c. Lehetetlenség, vagy csak tehetetlenség
d. Birodalmak jönnek és mennek
e. Teokrácia, vagy bármi más
f. Történelmi ítéletek


179. Emelkedj fel a mindennapi gondok fölé!


180. Engedd, hogy az Ige eltaláljon!


181. Evezz a mélyre!


182. Ébredés bent…


183. Ébredés - …de mekkora? Ekkora…
b. Egy kevés idő…
c. Az eljövendő prófétikus korszak
d. Amit a fent említett napvilágról mindenkinek tudni kell
e. Végül is, miért van szükség a rostára?
f. Tényleg jobb nékünk?
g. A sokszínűséget hogy értelmezed?
h. Az egység fontossága


184. Élet az egyházügyi törvények után I-II-III-IV(-a-b-c-d-e-f) rész:
I. Mi lesz veled Egyház?
II. Mi lesz veled világ…?
III. „A füstbe ment terv”
IV/a. A hit hallásból, vagy vallásból van?
IV/b. Azért jön a rosta, hogy ne legyen szellemi boROSTA
IV/c. Azért jön a ROST-ás, hogy gyümölcsöd legyen ROST-os
IV/d. A ROST-próba részei
IV/e. A rosta-próba legfőbb célja
IV/f. A viszkető fül legnagyobb problémája


185. Én tökéletesem a tökéletlenek között


186. Énekeld be magad az Isten jelenlétébe


187. Építs arra, ami maradandó!


188. ÉRTED élek mindennap…
b. A legfőbb kulcs minden szabaduláshoz


189. … eszünk, iszunk, aztán ...


190. Fából vaskarikát
b. Minőség felsőfokon


191. Felelősség embertársainkért


192. Felette nagy titok ez
b. A fenti Igazság megjelenése az Énekek Énekében


193. Felhívás imára
b. …teljes határozottsággal
c. …teljes békességgel
d. …teljes hittel
e. …ismerve a hatalom végső birtokosát
f. Énközpontúság, vagy Istenközpontúság?
g. Belefolyni a politikába


194. Féreg vagyok, s nem ember…


195. Férgecske...


196. „Ha én egyszer kinyitom a számat! Ha én egyszer elkezdek beszélni!”


197. Ha szorul a nyakad körüli hurok


198. Halld meg szavam!


199. Hamis krisztusok és a hitehagyás


200. Hamis úton szerzett megélhetés


201. Hamis szellemek működése az Egyházban?


202. Hányasra vizsgázol?
b. Alkalmasság-vizsgálat? Elvégezve Krisztus által.
c. A feladás útja, vagy a visszafordulás útja?
d. Hogyan szabaduljunk meg az alkalmatlanságérzésből?
e. Mielőtt még feladnád…


203. Hármasságok tanulmánya


204. Hátrányos helyzetben


205. Házastársi hű(tlen)ség
b. A szereposztás
c. Az odafigyelés fontossága
d. Időfaktor újratöltve


206. Helyreállítás nélkül nem fog menni
b. Na, és mi a helyzet a világgal – a világ rostájával?
c. Megjegyzés és kiegészítés az előző részhez
d. Zárszó és utóirat az előző két részhez
e. +1 ráadás 2. rész egyik gondolatához
f. Az összeomlás vészesen közeleg – az összeomlás elkerülhetetlen
g. Az ötletelések korszaka – és annak ítélete
h. Mi a célja Istennek a világ rostájával?
i. Az Isten szerinti korszakvége – a túláradó dicsőség korszaka


207. Hitben kilépve


208. Hited ne a valóság, hanem a VALÓSÁG talaján álljon!


209. Hogyan ismerhetjük fel Krisztust?


210. Hogyan és hogyan ne viselkedjünk gyülekezeti szakadások idején?


211. Homoszexualitás, mint korszakváltoztató bűn


212. Ideje, hogy elkezdődjék


213. Igefüggőség
b. ÖRÖM-erő
c. A szeretet hangja


214. Illés generációja


215. Ilyesmi történhet a modernkorban?


216. Imádkozás félreértettség alapján, illetve démoni behatás következtében


217. Ismerd meg a bizalom erejét!


218. Isten a LEGJOBBAT adta


219. Isten békességét magunkra ölteni


220. Isten egyik legszebb csodája az utolsó napokban


221. Isten expressz-üzenete a Mennyből
b. „… rabok legyünk, vagy szabadok…”
c. „Kérem, vigyázzanak…”


222. Isten gondviselése


223. Isten szeretetében bízz, semmi másban!


224. Isten szerint gyűjteni


225. Istencsere egy falat kenyér miatt?


226. Ízelítő – avagy kóstoló a holnapi napból
b. További zúgolódások


227. Járj a kegyelmi ajándék szerint!


228. Jákób harca (és a te harcod is)
b. Dávid harctalansága


229. Jó tanács hölgyeknek:
a. Hajaknak fonogatása I.
b. Hajaknak fonogatása II.
c. A „teljesség” odaadása
d. Az odaadás teljessége
e. A szerelem szolgálata az Ige tükrében
f. Szolgálat Szellem által a házasságban
g. A tökéletes házasság kulcsai


230. Karizmatikus varázslás
b. Ki az, aki irányít? …és hogyan irányít?


231. Kelj fel, világosodjál!


232. Keresztény lovasság


233. „Kergesd el ezt a szolgálót…”!


234. Készen állsz?


235. Készíts leszállópályát az érkező dicsőség számára!


236. Kettős rosta – kettős próba


237. Kib-ÍROD, vagy ki-ÍROD…?


238. Ki a példaképed anyagiakban?


239. Ki az, aki nem hallja meg a másikat?


240. Ki az úr a házban…?


241. Ki számodra az első?


242. Ki tart el kit, és ki finanszíroz kit?


243. Ki uralkodik rajtad?


244. „Kicsi vagyok, gyönge vagyok…”


245. Kinek a felelőssége eldönteni?
b. Kié az első rész?
c. A bibliai kulcsok fontossága


246. Kinek az akaratában jársz?
b. Szabadulás a moslékos kondértól
c. Kib-ÍROD, vagy ki-ÍROD…?
d. Minden céllal történik


247. Kit fosztasz meg?


248. Kitartó hittel az ébredés eljövetelére nézve


249. Korunk néhány jellemzője
b. Megjegyzés az előző részhez
c. Korunk néhány további jellemzője
d. … ítéletre kárhoztatva


250. Kölcsönkéregetés – tartozás


251. Kölcsönös felelősség
b. A szív és a lélek egysége
c. Élet meghasonlás nélkül


252. Köszönj el a depressziótól:
- Depresz-SZIÓ! A soha viszont nem látásra! /a/
- Ne forogj önmagad körül! /b/


253. Közelebb, mint gondolnád


254. Közeledik, közeledik - már itt is van
b. Mindent átfogó ébredés
c. Nem a kísértés a legnagyobb buktató
d. A rosta húsba vág
e. Isten szeretetének szépsége és mélysége
f. „Annyiszor hallottam már!” – és a sértődöttség


255. "Isten jött a táborba, ilyen még nem volt sohasem!"


256. Laodíceai „ébredés”


257. Lásd meg az idők jeleit és légy készen!


258. Látás


259. Látás nélkül elveszett vagy


260. „Lázár története kötelez”


261. Le a büszkeséggel!


262. Légy a helyreállítás embere!


263. Légy hálás a gondviselés minimumáért…!


264. Légy hiteles – azaz HIT-eles!


265. Légy hű a kicsin!
b. Hűen a tervrajzhoz
c. Oroszlán-idő
d. Szemeimet vajon hova emelem?


266. Légy jó sáfár!


267. MARAN ATHA (a mi Urunk jön)!
b. Az összefüggések ideje
c. Lépésről lépésre
d. Időszerű döntés = jó döntés
e. Kövesd a békességet!


268. Megbízhatunk-e Istenben kéréseinket illetően?


269. Megéri feladni mindent?
b. Az irigység, mint a…


270. Megnövekszik a tudás és vele együtt megnövekszik a perverzió is
b. A szépség és a Szörnyeteg
c. A bűn zsoldja a halál, de a betegség is
d. Az alkalmas volt
e. A (tudás-os, és a tudatos) szabad akarat kora
f. A szabad akarat (talán) legveszélyesebb területe
g. Emberi praktikákkal nem éled túl


271. „Megrendülnek mind a hegyek…”


272. Megtántorodnak a legkülönbek is
b. Csak ima által aktivizálódik
c. Az aratás törvénye
d. Gyökérkezelés (csak tövestül)
e. A falakon át (Jákób lajtorjája)
f. A hátraarc útjai, és veszélyei
g. Néhány fontos információ vihar ügyben


273. Megtántorodnak a legkülönbek is (2.):
b. Mi történik, ha rossz hajóra szállsz?


274. Megvárni a rendelt időt


275. Meg ne nehezedjék a ti szívetek!
b. Az utolsó időkben való meglankadás egyik legfőbb okozója
c. „Ez a fajzat…”


276. MENE-külés, hátraarc? Csak azt ne!


277. Menni, vagy maradni?


278. Menni, vagy nem menni?
b. „Szegény ember vízzel főz?”


279. Merjek-e egyáltalán imádkozni?
b. No, még egyszer… …merjek-e egyáltalán imádkozni?
c. No, még egyszer a… …no, még egyszer


280. Mert örökké tart!


281. Mesterségem címere


282. Mi által mérhető le Isten szeretete?


283. Mi által lesz engedelmes egy feleség?


284. Mi által újul meg a te erőd?


285. Mi kell…
a. …a nőknek?
b. …a férfiaknak?
c. Szemgolyóddal kit golyózol ki?


286. Mi okozhatja a feszültségeket?
b. Kényes kérdések, 1. rész
c. Kényes kérdések, 2. rész
d. Mai szexuális bűnök a Bibliában
e. Két sérült, ha találkozik


287. Micsoda az ember…


288. Miért olyan erőtlen ma a lélekmentés, s maga az Egyház is?


289. Milyen hozzáállással éled az ÉLETET?


290. Milyen mértékű szabadításban reménykedhetsz a szükség idején Istentől?


291. Milyen szemüveggel nézed a világot?


292. Mindenből az első szenteltessék oda az Úrnak


293. Minden céllal történik


294. „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!”


295. Mindenkinek, aki kér tőled, adj!


296. Mindennap döntened kell!


297. Minden( pénz)t megér számotokra a kapcsolatotok?


298. Minden(-t) kételkedés nélkül


299. Mindenféle különleges drasztikus jel nélkül


300. Mindenre van válasz Istennél


301. Mintha előttetek feszíttetett volna meg
b. A komolyan vett DOLGOK gyümölcse


302. Mint éjjeli tolvaj


303. Mint Noé és Lót napjaiban


304. Mire kente fel az Atya Jézust?


305. Mire vigyázzon egy fiatalember (vagy egy fiatal hölgy)?


306. Mit kell, hogy hordozzál?


307. Mit képzel magáról ez a pásztor?
b. Az Evangélium hirdetésével, és hallgatásával kapcsolatos lopás


308. Mit teszel, amikor már legszívesebben feladnád?


309. Működési költségekkel kapcsolatos felelősség


310. Nagymértékű kiáradás


311. Ne a mának élj!


312. „Ne add asszonyoknak a te erődet…”
b. „…és a te útaidat a királyok eltörlőinek.”


313. Ne alternatív megoldásokat keress!


314. Ne csak azt nézd, amit látsz…!


315. Ne csábítson el a világ gazdagsága!


316. Ne dőlj be a hazugságnak, s ne engedj a haragnak sem


317. Ne engedd, hogy a felelőtlenül élők kihasználjanak téged!


318. Ne éljetek vissza!


319. Ne használd ki a másikat – s te se engedd, hogy kihasználjanak!
b. Az elsődleges feladat
c. Parancsolat – de nagy ígéretekkel


320. Ne irigykedj azokra…


321. Ne kábítsd (és ámítsd) magad!


322. Ne kezeld külön…!


323. Ne kutakodj!
b. Istentisztelet vagy Istentiszteletlenség?
c. Ha itt élsz, jobban teszed, ha nem ítélsz
d. A legnagyobb sértés
e. „Mégis mit tegyek? Annyira fáj!”
f. Mi van, ha mégis inteni kell?


324. Ne légy a halogatás embere!


325. Ne légy nádszálhitű!


326. Ne lopj… – …hanem adj!
b. A morzsányi morzsa-hit


327. Ne másokkal erőszakoskodj…
b. Imában száll-e, vagy inába száll-e a bátorságod?


328. Ne panaszkodj!


329. Ne rejtőzz el…


330. Ne tudnálak megszabadítani?


331. Ne válaszd a könnyebbik utat!


332. Ne vigadozz sírva!


333. Nem a baj a legnagyobb baj
b. Ember haragja
c. Istent Istenként ismerni
d. Lesz-e rólad emlékezés?
e. Határozottan döntened kell


334. Nem azért, mert nincs, hanem azért nincs, mert nem


335. Nem elszalasztani, vagy merd elszalasztani?


336. „Nem fog menni! Úgy sem fog sikerülni!”


337. Nem jól kéritek


338. „Nem merek imádkozni érte.”
b. A démonok okozta imádkozástalanság


339. Nem szegi esküjét, még ha veszt is rajta


340. Nem vagy elhagyatott


341. Néhány fontos gondolat a készülődés idejére


342. Néhány intim jellegű kérdés megválaszolása
b. Az I. Korintus 7 szigorú szavai
c. Tényleg Istennek is ugyanennyire fontos?
d. Mit jelenthet a szüntelenség?


343. Néhány téma – néhány gondolat:
- Miként esnek el keresztények házasságtörésben?
- Azok a piszkos (?) anyagiak
b. Vásárlás csak HITTEL-kártyával


344. Nimród visszatér – avagy a modern Bábel
b. Szegénységből mennyei gazdagságba
c. Ige, Ige, Ige, és újra csak az Ige


345. Normál-engedelmesség vagy szerelem-engedelmesség?


346. Nyakunkon az elragadtatás


347. Nyomtatókővé lesz Jeruzsálem
b. A szellemi konfrontálódás időszaka
c. A lezárás előtti korszak
d. A Jeruzsálem-kérdés
e. A Templom központi szerepe…
f. Csak ne télen!
g. Mondd, mi lesz veled Góg, és Magóg?
h. A káoszból felemelkedő Antikrisztus
i. Próféciák menetrendje


348. „Óh, ha tudnád, hogy mennyi gondom van énnekem.”


349. Óravisszaállítás


350. Ők térjenek meg te hozzád, de te ne térj ő hozzájuk! - az anyagiak területén is


351. Pál utazása


352. Párválasztással kapcsolatos néhány kérdés


353. Politikai, gazdasági, és közbiztonsági helyreállítás
b. Szenvedéllyel az Úrért –… vagy szenvedélybetegség?
c. Saját elgondolásból, vagy az Úr döntése alapján?
d. „Uram, nem törődsz vele…?”


354. Próbák nélkül nem megy


355. Próbáld meg az én szeretetemet!
b. Illés győzelme Sareptában
c. Csak a kegyelmem, és semmi más


356. Rajtad múlik


357. Ráháb üzenete
b. Láss a falakon túl!


358. Reménytelenség - mint a bűn egyik gyökere


359. Részemről elvégeztetett!


360. Rost-A-ratás


361. Rostálás és helyreállítás
b. A rosta nem kerülhető ki
c. Az elnőiesedett Egyház helyreállítása
d. Kiegészítés a III. részhez


362. Rút hit, vagy Ruth-hit?


363. Salamon tanácsai és intelmei szexuális területen


364. Samariai történet


365. „Serkenj föl, a ki aluszol…”!
b. Ébredj föl ! Ébredj FÖL !! ÉBREDJ FÖL !!! …


366. Soha ne kárhoztasd magad!


367. Sokszínűség, vagy arctalan egyen-ruha


368. (A) soron következő korszakváltás előzményei


369. Szabadulás a moslékos kondértól


370. Szabadulás a nagy nyomorúságokból


371. Szabadulás a terhek fogságából


372. Szabadulj meg a hazugságtól!


373. Szellemi időjárás Jézus visszajövetele előtt az Egyházban
b. Jónás második jele
c. Jézus a Példabeszédekben


374. Szerelem Efézus 5 módra
b. A csukott száj szindróma, és a kitartás hiánya
c. Megszabadulva a keserű pirulától
d. A kitartás hiánya, és a rossz döntések
e. A szeretet-gyümölcs


375. Szeresd felebarátodat!


376. Szolgálat és család viszonya az Isten Igéje alapján


377. Támogatókat keresünk


378. Tanítványozottság nélkül nem megy


379. Tanít-e szenvedéssel bármire is az Úr?


380. Tanulj meg nemet mondani!


381. Tanulmány karizmatikus visszásságokról


382. Teszteld le a hűségedet!
b. Add meg, és add meg!
c. Az emberekben való bízás gyümölcsei
d. Az Istenben való bízás gyümölcsei
e. A mindennapok mérnek meg téged
f. Háztáji söprögetés


383. Tiszteld földi pásztorodat!


384. Törekvés nélkül nincs szabadság


385. Törődik-e velünk Isten?


386. Törvénykezések és félreértések elkerülése végett


387. Tudatosan kell választanod – megéri!


388. Tudd, Isten szeret téged, és gondot visel rólad!


389. tudom-hit, vagy TUDOM-hit?


390. Túlcsorduló szerelem, vagy csak egymás mellett élés


391. Utolsóként az utolsók között


392. Úgy, mint a minta
b. Belterjes, vagy külterjes?


393. Újra a kisebbrendűségi érzésről


394. „Uram, én csalódtam Benned...”


395. Úrral való közösség (… elsőbbsége, mely…) nincs gyümölcs nélkül


396. Útiköltség és a hadtáp kérdése
b. Szolgálat és család viszonya az Isten Igéje alapján


397. (V-)ágyrajárók
b. Csáberő, mint báb-erő
c. Az (…) az elhirtelenkedett „áldások” és egyéb szükségbetöltések háttere
d. A szükségtelen szükségbetöltetés elkerülésének fontossága


398. Van-e isteni válasz a mindennapok terheire?


399. Van-e különbség?


400. Változzatok el a ti elméteknek megújulása által!


401. Vendégszeretet, és a vendégeskedő „Zsoltáros”


402. Vigasztalás az istentelenek szerencsés állapotja miatt kesergőkhöz


403. Vigyázz! Kész! Rajt! – Jézus jön!


404. Vihar a folyóvíz mellett
b. A többféle megközelítés kérdése
c. Utazás nem menekülési kényszerből, hanem szerelemből


405. Viharok jönnek (...) de mennek is


406. Viharos idők


407. „Vissza” a kisebbrendűségi érzéshez

 

II. blokk:

Frissítés (2014 tavaszától):

 

  1. A „zaj” üzenete

  2. A helyreállítás érkezni fog

  3. A kereszténység több mint...

  4. A LÁTÁS fontossága

  5. A legfőbb dolog egyike ezen földi életben

  6. A mai regionális és globális világunkban és birodalmainkban várható ÉBREDÉSEK

  7. A mennyei tablókép

  8. A szellemi fegyverzetek használata körüli félreértések

  9. A szerelmes kereszténység fontossága

  10. A tanítványozás fontossága

  11. A testi, azaz, az ó-természetünk megítélése

  12. A vadludak üzenete

  13. Az Igazságban való helyes járás

  14. Ábrahám örökségében járni

  15. Csakis hit által működik…

  16. Egy ismeretlen próféta története

  17. Egy meddőség háttérüzenete

  18. Egy vacsora háttérüzenete
    b. Egy ebéd háttérüzenete

  19. Egyszer kint, egyszer bent

  20. Együtt, vagy Egyért

  21. Hitből, vagy cselekedetekből?

  22. Hogyan szeret Jézus benned a legjobban cselekedni

  23. Hol keressük ez idő tájt az Isten Országát?

  24. Ige-, és bizonyságfüggőség

  25. Isten hangát meghallani

  26. Isten szerelmében megújulni

  27. Jézus (időbeli) közelsége

  28. Kapcsold fel a fényszóródat!

  29. Kitartás, vagy kifulladás

  30. Közösség mindenek előtt

  31. Légy erős férfiú a talpadon!
    b. Hogyan lép benned működésbe Isten Igéje?
    c. Az igei megkötözöttség
    d. További egyáltalán nem helytelen megkötözöttségek

  32. Lépj ki a csónakból a fuldoklókhoz!

  33. Megtanulni jól beszélni

  34. Mennyei postára adva

  35. Milyen képet mutatsz?

  36. Ne félj! Ne félj!! Ne félj!!!

  37. Ne légy haragtartó!

  38. Néhány kérdés – néhány válasz
    - Főállású szolgálat: vajon helyes-e?
    - „Nemzeties”, vagy „kulturális” színezetű Evangélium: vajon helyes-e?

  39. Nyomások nyomás el innen!

  40. „Oh, mily sokan mondják „Isten a hibás! Isten a hibás!”

  41. Pásztorok, szolgálók lefárasztva

  42. Pénzt inkább, vagy életet

  43. Show, vagy a só

  44. Támad-ÁS, vagy TÁM-adás

  45. Újszövetség, vagy érdekszövetség

 

III. blokk:

Frissítés (2015 elejétől):

 

  1. (a) Az életre kelt és beszélő „kövek” + (b) Segítség a „viharban”

  2. „…itt az ideje, hogy elkezdődjék…”
    b. …ezért ne rejtőzz el, úgyis látlak!

  3. „Maradj talpon!”
    b. Kísértés 1, kísértés 2

  4. „Rajtam már senki sem segíthet!”

  5. A kérés fontossága

  6. A kesergés állapota és a minden gonoszság fertője

  7. A készülődés évei

  8. A kihasználás szelleme, és a számonkérés fontossága

  9. A tiszteletlenség kultúrája

  10. A vallás-központú Utolsó Idők
    b. Radikalizálódás és miszticizálódás

  11. A varázslás bűnéről Isten népe között
    b. Félreértés ne essék
    c. Kizárásos alapon

  12. A vezetői vezetés fontossága, és fontosságának súlya

  13. Az utolsó idők, és a hamis karizmatikusság ámítása

  14. Befőtt-kereszténység – vagy használható vagy az Isten kezében?

  15. Bumeráng-effektus – avagy a felelősségvállalás fontossága

  16. Csak buli-hangulat, vagy valódi öröm?

  17. Egy lehetőség: gyors döntés

  18. EGY PRÓFÉCIA 1968-BÓL - újratöltve

  19. Éld az Evangéliumot - avagy, a cselekvés fontossága
    b. „Kicsi vagyok én…”

  20. Fej fej mellett

  21. Fordított megközelítés – közlekedés a hátsó ajtón

  22. Fő a diszkréció!
    b. Újra fő a diszkréció!

  23. Gyülekezeti szellemi étkezés és a főhelyek

  24. Hátrányos helyzet-e a hátrányos helyzet?

  25. Helyzetbe hozás – a migránshelyzet Isten szerinti hosszú távú kihatásai

  26. Hited két fontos mozgatórugója

  27. Hűség és hűtlenség
    b. Különbség étel és étel között
    c. Gyülihordozás, vagy gyüliszéthordozás

  28. Identitásunk Krisztusban
    b. További kulcsok az identitásválságból való kitöréshez

  29. Isten nem nézi jó szemmel a szegénységet (az 5000, és a 4000 éhes száj megelégítésének üzenete)

  30. Ítéld meg a bűnt…   …de állítsd helyre a bűnöst!

  31. Ítélet(-ek) és kegyelem kiáradása az utolsó napokban

  32. Jellem a szolgálatban

  33. Kritikus gyülekezet

  34. Menyasszonyi állapot – egy magasabb szint

  35. Merj kilépni a vízre

  36. Mi lesz veled migránsválság?

  37. Miért jársz gyülekezetbe?

  38. Minden dolog motorja (amitől minden működni kezd)

  39. Mókuskerékben (vagy inkább kutyaszorítóban?)

  40. Neheztelés, harag, indulat, gyűlölet = lejtő a bűn mocsarába

  41. Noé és Lót napjai (újratöltve) – avagy a Királyság eljövetelének az előszobája
    b. A Királyság eljövetelének az előszobája (újratöltve)

  42. Oly sok bűn gyökere

  43. Önző hívőség

  44. Pásztornógató

  45. Szellemi szado-mazohizmus

  46. Túlfeszített szolgálatok

  47. Újévi fogadalmak – van-e ereje?

  48. Újra a tized és az adakozás PARANCSÁRÓL

  49. Utolsó idők, vagy SÓ-idők?

  50. Utolsó pillanatok – ne baltázd el!

  51. Vedd komolyan a haragellenességet!

 

IV. blokk:

Frissítés (2016 elejétől):

 

  1. 18+ -os védelmi vonal házasok számára

  2. A dicsőséges Úr utolsó időkbeli dicsőséges egyháza és munkája

  3. Adakozás (és tized) – a Macedón minta

  4. Adósságrendezés – a becsületesség törvényszerűsége, és ereje

  5. A hamisítás előretörése az utolsó időkben

  6. A nagy helyreállás ideje az Utolsó Időkben

  7. Az anyagi szükségek betöltésének útja-módja – röviden

  8. Az utolsó idők jellegzetességei - intés a nemtörődömséggel szemben

  9. Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek

  10. Egy darázsfészekszerű tabutéma – a pásztorkritizáló, a lelkészkihasználó lefárasztó-lelkületről

  11. „Egyház”-típusok (az Ezékiel 37 alapján) /röviden/

  12. Egy nagyon fontos téma: az utolsó idők üzenetének fontossága

  13. „Földalatti” és „földfeletti” egyház

  14. Identitás-zavar

  15. Jákób és Ráhel szerelme

  16. Jeles ünnepnapok üzenetének kevésbé hangsúlyozott oldala

  17. Kitörés-kulcsok a szegénységből – avagy ne nyúld le a lelkipásztort

  18. Közeleg az ébredés (+ prófétai bizonyság)

  19. Közeleg a helyreállás

  20. Különleges csodák a ma Egyházában

  21. Pünkösd 2

  22. Utódkeresés a szolgálat munkájára

  23. Utódválasztás a vezetésben

  24. Utolsó ezredmásodpercek
    b. Kereszténység, készen állsz?

  25. Utolsó idők – borzasztó idők, vagy csalóka idők?

  26. Utolsó idők – utolsó lehetőség

  27. Utolsó lapok - ne játszd el!

  28. Új ébredés

 

V. blokk:

Frissítés (2017 elejétől):

 

  1. Adakozási kedv(etlenség) régen és ma

  2. A megbotránkozásról – de legfőképp a megbotránkoztatásról

  3. A nagy lezárás, s egyben a nagy fordulások korszaka

  4. Annakokáért elhagyja (...) és ragaszkodik… (1. Mózes 2.24)

  5. A szeretetéhség csapdája (mert bizony ilyen is van)

  6. „átadatva a Sátánnak” – vajon mit jelenthet?

  7. A Terminátor (a filmvászonról) színre lép

  8. A válásról – avagy a 3 fajta megközelítés; de nehogy (túlontúl) megengedő légy!

  9. Az adakozó szív útjában álló legfőbb akadály

  10. Az asszony(ok) felelős(ek) mindenért?

  11. Az utolsó napok egyik legnagyobb veszélye, a megbotránkozás
    b. Mi van, ha mégis a Nagy Nyomorúság végén jön vissza az Ő Egyházáért az Úr?
    c. Előfordulhat, hogy „késvén a Vőlegény”?

  12. Az utolsó napok eseményeinek besűrűsödése (az Ígéret Földjére való bemenetel mintája alapján)
    b. (cs)úszott a bemenetel
    c. Kerüld el a rosszfiúkat – kerüld el Anti…-t!

  13. Bibliai „nyelvtan” - a felszólító mód (avagy, az Egyház utolsó időkbeli rostája)

  14. Döntéseink következménye

  15. Ezek csak egyszerű földi dolgok – avagy a bolhából lett elefánt története

  16. Felkészült vagy, vagy csak félkész?

  17. Ha Isten el akar érni téged, el is fog (de te rajtad múlik, hogy milyen áron)

  18. „Három az egyben” típusú hívőnek lenni

  19. Ingyenes Evangélium kontra a szellemi munkások tisztessége (megbecsültsége)

  20. Istenért rajongani, Isten szerelmesének lenni – no, de hogyan?

  21. Isten utolsó időkbeli legkisebb szellemi harci egysége a házasság

  22. Merj vetni, s a bátor vetést akadályozó tényezők

  23. Őrizője vagyok-e? (A házassági elválásról)
    b. Elbocsátás, vagy megbocsátás, és egyéb felelősségek kérdése
    c. Elbeszélés (egymás mellett), vagy megbeszélés (egymással)

  24. Parázna szemek, kontra fel kellene öltözni, kedves testvérnő!

  25. Pásztorság, vagy béresség? (újra a lelkipásztorokat kihasználó lelkületről)
    b. A hosszútűrés fontossága (de a végtelen tűrés ámítását kerüld)

  26. Sikeresen és teljesen elfordulni a paráznaságtól
    b. Elfordulni a rossztól, odafordulni a jóhoz
    c. Őrizője vagyok-e... – avagy a megelőzhető házasságtörés

  27. Szabad akarattal helyesen élve, vagy helytelenül visszaélve

  28. Százfelé szakadva

  29. Tűzokádók birodalma

  30. Úrvacsorai üzenet a pászkaüzenet alapján

  31. Utolsó idők; a kettősség egyháza – avagy a foltos menyasszony

  32. Üres szócsaták (ál-„teológiai” viták a keresztények között)

 

VI. blokk:

Frissítés (2018 elejétől):

 

  1. A bebútorozás evangéliuma

  2. Adjátok meg azért a mi az Istené, az Istennek, és a mi a „császár(néd)é”, a „császár(néd)nak”

  3. Akadékoskodva, vagy egymás igényeire odafigyelve

  4. A Mátrix filmvásznon innen és túl

  5. A halandó világ egyik utolsó napokbeli célja...

  6. A hit ereje nem a részletek bonyolultságában, hanem pont az egyszerűségében rejlik

  7. A közvetett bizonyítékok – avagy, a belemagyarázás művészete

  8. A „mindenhol jelenlévő Isten”-ben való hit - kontra - a „minden bokorban démon” hisztéria

  9. A mit szabad és a mit nem, azaz a szabadság és a szabadosság kérdése

  10. „A te barátod az én barátom, a te ellenséged az én ellenségem”

  11. Ál-„teológiai” viták II. (további gondolatok egy korábbi Bibliatanulmányomhoz kapcsolódva)

  12. Az ékes rend (sz)épsége – eddig, s ne tovább!

  13. ALAP-ból szeret(-et)

  14. Amin járatod az agyad, az lesz előbb-utóbb életed útja

  15. „Ébredési” (fel-)fordulatok – avagy az ébredés VADhajtásai

  16. Ébredési mozgalmakról és mozdulásokról pro és kontra

  17. Ébredés-kritikusok (néhány további) kritikája – megcáfolva

  18. Egy elfelejtett (de több mint csak) köszöntés: „Tiszteletem, Tisztelendő úr!”

  19. Egy evangélizációs és úrvacsorai üzenet (egyben, egy Igerész alapján)

  20. Egy keresztény életének legfőbb kísértési területei

  21. ÉK-es t-REND – avagy, az éktelen rendetlenség a közösségekben

  22. ÉKES, vagy ÉK-es (avagy, a férfiak szemén ÉK-et verő) öltözet?

  23. Evangélium személyre szabva, illetve a megszentelődés egyenruhája

  24. Felróhatóak-e adott hiányosságok a vezetők által a gyülekezetnek, vagy még mindig csak az utyulu-putyulunál tartunk?

  25. Háttérbe szorítva – avagy, a törött házas-ág

  26. Ige melletti KÖVETKEZETESSÉG, vagy az Igével szembeni MEGALKUVÁS, illetve az azzal szembehelyezkedő LÁZADÁS

  27. Imáink csak önmagunk körül forgolódó HELYBENJÁRÁS, vagy valódi KÖZBENJÁRÁS?

  28. Kétegyháza – avagy, a bizalmatlanság légköre az Egyházban

  29. Kinek és hol vetkőzől? …avagy: a keresztény öltözködésről

  30. KőKEMÉNY rosta a dicsőséges Egyházkorszak előtt

  31. Megtérés, vagy megtér-RÉS? – avagy: az Evangélium üzenetének a félreértése

  32. Mi az egység ereje?

  33. Mi (és ki) öli meg a hitet? De mi ölte meg Jézust is?

  34. Minden esetben…   …valós lefáradás?   …vagy csak ok nélküli felháborodások? – avagy: érdekességek a Bibliában

  35. „Mindenre van erőm” személy(iség)re szabottan – avagy, a túlpörgetettség veszélyei

  36. Mit csinál ma az ember KÍN-j-Á-ban? – avagy: útban a Fenevad Bélyegének a bevezetése felé

  37. Nagy fordulópontok előtti vészcsengők

  38. b. Az egyre jobban szexualizálódó társadalom nyomulásának veszélyei az Egyházra nézve – avagy hitbeli megalkuvás és defekt a már-már perverzitásba hajló szexualizálódás nyomása alatt

  39. Négy Fal Közösség kontra Tágas Tér Egyház – avagy: megújulni az utcai evangélizációban

  40. Néhány gondolat az Úrvacsorával kapcsolatban

  41. Ne kaszáld el a kasszát – avagy, félreértések a perselypénz körül

  42. Ne légy távolságtartó a közelvaló Úrral szemben – ugyanis családtagok vagytok

  43. Noé és Lót napjai újratöltve – avagy, a fajtisztátalanság kora

  44. Párhuzamok az ősi szodomai-gomorai és a mai szintén közvetlen ítélet előtti világkorszak között

  45. Próba, kísértés, tüske, illetve a nemzet(iség)ekre szabott Evangélium

  46. Személyes, vagy szegényes kapcsolat Istennel?

  47. Szeretetlenség = (legalábbis előbb-utóbb) szentségtelenség

  48. Sokak kérdése: most van Törvény, vagy nincs Törvény?

  49. Tabutémák feszegetése (válás és újraházasodás)

  50. Van e TIZED az Újszövetségben a kegyelem korszakában?

  51. Vétek-e a tized nem-adás?

 

VII. blokk:

Frissítés (2019 elejétől):

 

  1. A fejünk felett lógó ítélet, és az emberek huzavonázása

  2. A felemás házas-iga fő-, azaz, szellemi és lelki gyökerei

  3. A flört-ÖLŐ életmód

  4. Ágybaj-agybaj

  5. A hatványozott hitetlenkedés

  6. A kísértések viharában – illetve tanulni még az eleséseinkből is

  7. Akkor szeretlek (szóban is, de főleg tettekben), ha…

  8. Általános, vagy terhekhez mért… - avagy, átlagos kontra átlag feletti szeretet

  9. A majdnem-cérnaelszakadás idejének a dicsősége

  10. A megszentelt házaságy az Igazság szabadságában

  11. Amikor úgy érzed, hogy a legdurvább jöhet

  12. A mindenek előtt való legfőbb dolog

  13. Anti-k. korszak – ne ragadj itt!

  14. A nyár veszélyei

  15. A szellemi otthon melegében, vagy inkább a bűn melegágyában érzed otthon magadat?

  16. A szeretet, mint központi elem

  17. A szex, mint különböző lelki traumák negatív levezető eszköze

  18. A távolsági párkapcsolat veszélyei

  19. A túl hosszúra nyújtott jegyesség veszélyei (1-2)

  20. A válás vallása

  21. A viharzó tenger hazugságai és igazságai

  22. Az asszony(ok) vétkes(ek) mindenért??? De ki követett el nagyobb vétket?

  23. Az Egyházhelyreállás folyamata az 1. Sámuel 14 alapján

  24. Az időfaktor hiánya, és annak veszélyei a párkapcsolatokban

  25. Az igazán erős szolgálat földi motorja az erős család

  26. Az Isten melletti legnagyobb bizonyíték … avagy a feltámadás ereje

  27. Az oktalan félreértések megelőzése, illetve kezelése

  28. Az Ördög nagy hazugsága, miszerint Isten magasból tesz a te kéréseidre

  29. Az utolsó idők pecsétjei...

  30. Baál-Peor újszövetségi tanulsága

  31. Brutál-utál helyzetek

  32. Csak bölcsen a tervezgetésekkel – ne játssz mások életével!

  33. Családcentrikus kontra családcentri-KUSS élet

  34. Egyes nehezen érthető párkapcsolati Igék magyarázata

  35. Egy „örök” kérdés: politizál(hat)nak-e hit emberei?

  36. Egy pozitív és egy negatív út a párkapcsolatokban

  37. Egy tabutéma: kérés/adás

  38. Egy test, DE (!) sok tag

  39. Együtt vagy közösen? - együttélés kontra házasság & együtthálás kontra egyesülés

  40. Életedben „Hol van a te Istened?”, illetve te ott vagy-e a te Istenedben?

  41. Elcseszted? Isten válasza...

  42. Elfátyolozva – mint a védelem és a tisztelet kifejeződése

  43. Emberi alapkísértéseink

  44. Énekek Éneke 4 és 7 – avagy, Isten ismeri az övéit

  45. (F)egyházi hangulatban

  46. Felettébb higgy a csodák kapcsán

  47. FELszínes, vagy FELházas ébredés a Vég előtt?

  48. Illés-szindróma – azaz, érzelmileg kiégve, leamortizálódva

  49. Ha nem mersz cselekedni napvilágnál … akkor cselekedj holdvilágnál – csak cselekedj!

  50. Három téma két hasonló történetre

  51. Hölgyek és az intimitás ... a Bibliában (18+!!!)

  52. Írj naplót!

  53. Isten nem mindig ÚGY és AKKOR cselekszik, ahogy te akarod … de cselekszik

  54. Kell-e félnünk az Utolsó Idők utolsó perceitől?

  55. Keresztény párok és a ropogós „keksz”
    b. A házaságyi TABU-téka ( 18+ !!! )
    c. Citrus-e a cifrus?

  56. Keserédes álom, hogy majd egy másik férfi vagy egy nő megoldja

  57. Kifordult erkölcsök, vagy inkább összetört, segítségre váró szívek?

  58. Kire szeretnél hasonlítani a három főszereplő közül?

  59. Közösségben egymással, vagy közösségben egy mással?

  60. Küzdve az álmaidért...

  61. Légy tanítvány!

  62. „Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók...”

  63. Meghallani a segélykiáltást, segíteni a bajban

  64. Még nem megharagítva, de már lélekben megsebezve

  65. Menekülőre fogva, „B”-terveket készítve

  66. Mi a helyes (de nem csak szlogen-)sorrend?

  67. Miért nem adják (egyes) keresztények a tizedrészüket...?

  68. Ne haló-, hanem hallófélben legyél! (avagy, a depressziós szentek)

  69. Néhány félreértett Igerész a házassági felemás iga kapcsán

  70. Néhány kérdés az ébredések kiteljesedésével kapcsolatban

  71. Néhány kisebb félreértett gondolat, illetve kisebb tabukérdés megválaszolása

  72. Ne kicsinyeskedj!

  73. Nyafogó férfiak, talpraesett asszonyok

  74. Óceán mélye, cápa gyomor, oroszlán verem

  75. Őszintétlenség párkapcsolaton belül és kívül

  76. Párkapcsolat(védelm)i kerítések … vagy csak körítések?

  77. Ruth, mint kezdeményező

  78. (Sámson és a) társproblémák – mondd, (kitől) kérsz segítséget?
    b. (bibliai használati útmutatót mellőző) társas játékok

  79. Senkinek SEMMIVEL ne tartozzatok

  80. Sokak tabukérdése_ (mérsékelt) bulihangulat szüli- és névnapon, menyegzőn, stb.

  81. Tégy a kapcsolatodért, mielőtt még visszaütne!

  82. Uram, miért engedsz meg kétségbe ejtő helyzeteket?

  83. Útban a szabadulás, a szabadság földje felé

  84. Útban a szolgálat felé

  85. Utolsó idők – mi fontosabb: a jelek, vagy a jegyek?

  86. Vess a házasságodba!

  87. Vigyázz a párodra!

  88. Vigyázz „magodra”! - avagy, mikor vagy a legjobban kísérthető?

  89. „Visszahívhatlak?”

  90. Vissza Istenhez

 

VIII. blokk:

Frissítés (2020 elejétől):

 

  1. 40 felett sem leáldozóban … Isten segedelmével

  2. A behód-OL(L)Ó megalkuvás

  3. A bukÁS első ÁSónyomai - avagy a ki nem múlt MÚLT

  4. A bűnbeazonosítás alapja

  5. Add FEL, de ne add fel!

  6. A (fülig szerelmes) szeretet, mint a legközpontibb elem

  7. A helyreáll(ít)ás legtökéletesebb útja

  8. A kegyelem nem dózerrel jön

  9. A KÉP-mutató kereszt-TÉNYség mibenléte

  10. A kereszt-TÉNY-i lét egyik legfőbb alapja

  11. Amikor már csak a hit segíthet

  12. A mindennapokba írt evangélium

  13. A naiv, a csak az áldásokon csüngő Aladin-i hit

  14. A nehézs...ÉGI ERŐ

  15. A párunk formálása ... önmagunk formálása által

  16. A sóvárgás időszaka

  17. A sterilen „tiszta udvar, rendes ház” mítosza az Egyházban

  18. A társadalmi elvárások és az elvárás-sokk közti különbség

  19. A te Istened be van zsongva érted, mint egy hős szerelmes

  20. A templom(b/r)ontás felelő(tlen)sége

  21. Az alkalmazkodókészség fontossága

  22. Az asszonyi nem hab, vagy inkább rab a tortán?

  23. Az egyik legfőbb szolgálat(t)evő buktató

  24. Az emberek néhány nagy problémája

  25. Az erkölcs-csősz öltözködés

  26. Az e-ros(s)z – avagy, a virtuális erotika

  27. Az Igazság és a szeretet kapcsolata

  28. Az Ígéret Embere érkezőben

  29. Az intim törődés fontossága idős(ödő) korban is

  30. Az Ördög egyik elsődleges célpontja a családok és azok szétrombolása

  31. Az összehasonlítgatás kritikus problémája

  32. Az őszint(étl)e(n)ség gyümölcs(telenség)ei a párkapcsolatban

  33. Bátran beszélgetni az intimitásról ... vagy sajna a kísértések (k)útja

  34. Dominóhatás és hullámhatás

  35. Dróton rángatott lelkipásztorok

  36. Egy jó (pár)kapcsolathoz „megosztó” személyiségnek kell lenned

  37. Egy(-két-)há(…)zi gyerekcipő

  38. „…egy kiváltképpen való utat mutatok nektek.”

  39. Egy nagy próbatétel margójára

  40. Együttműködő engedelmesség

  41. Életed/szíved egy templom, vagy csak TEMP-lom?

  42. Elkerülő-hit, kontra, átmenő-hit

  43. Előítéletek hálójában

  44. FEL-szorítva a hegyekbe - használd FEL a szorosságodat!

  45. Ha bátortalan vagy ... használj szócsövet!

  46. Hálás-ponti felekezeti álláspontok

  47. Ha nincs egyértelműen megírva

  48. Használj szívfertőtlenítőt!

  49. Ha tolnátok, de sehogyan sem megy

  50. Ígérget…és?

  51. „Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.”

  52. Kereszténység = kereszt-ténység

  53. Kifogás, majd nyafogás

  54. Kihez IGAZodsz („idő”)változás-KOR?

  55. Korszakváltási banánhéjak

  56. (K)úttalan (k)utakon járva

  57. Küszöb(m)érték(telenség) … a KÓRszakváltás küszöbén

  58. Lelki/szellemi ébredés előtt

  59. Másokért / a másikért élni

  60. Még a 'csodás emberek' sem tévedhetetlenek

  61. Meghalni a feleség számára, illetve félni a férjet (Efézus 5)

  62. Megmentő ötletek

  63. Megold-ÁSOK, vagy alá-ÁSOK?

  64. Megrekedés vagy ÉG-repedés (?) - Ébredés előtt

  65. Messzemenőkig/végsőkig formálódni a párkapcsolat sikeréért

  66. Mi az igazi egység lényege?

  67. Miért nem sikeres/áldott minden esetben anyagilag a kereszténység?

  68. Mi szabad vagy helyes és mi nem?

  69. Mondj NO-t (azaz nem-et) a porNO-ra!

  70. Must, vagy soha - avagy, a prés alatt mi jön ki belőled?

  71. Ne az Ördög torz tükrében bámuld magadat!

  72. Ne bízd el magad!

  73. Ne (f)élj a fél(-)elemmel!

  74. Ne hordj a fejeden plety-kalapot, ne lépj be a bulvárs-ajtón!

  75. Ne tedd ínycsiklandóvá magadat ... mindenki számára!

  76. NE (V)ÁLJ a változás útjába!

  77. Nincs szürkezóna

  78. Őrizd a privát szférádat, és másokéban se kutakodj!

  79. Összhang(problémák) a párkapcsolatokban

  80. Pár…kapcsolati furcsaságok

  81. Párválasztás – avagy, mi motivál a házasságra?

  82. Privát szféra – nem illik kutakodni!

  83. Ragadd meg a köztes részt - ne csapd a part-szelet!

  84. Saját egyediségünk megtalálása Istenben

  85. Szerelmesnek lenni Istenbe

  86. Szerelmi kapcsok és kötelek

  87. Sírig tartó, vagy csak szét-szerelem?

  88. Szíved akkumulátorát ne kölcsöntöltővel akard feltölteni

  89. Tanítványság kontra tan(H)itványság

  90. Tested egy kép-tár

  91. Tömegvonzás bűvöletében

  92. Ugyan már a szakadék szélén, de még nem a szakadékban

  93. Válaszkeresés a zavarosban

  94. Véleményalkotás … de finoman a szavakkal

  95. Visszatérni a világ(...)ba értelmetlenség

 

IX. blokk:

Frissítés (2021 elejétől):

 

  1. A félreértelmezett istenfiúságról

  2. A férfiak és az idegen női tes(Z)t viszonya

  3. A gondolat formál

  4. A házasság, mint Isten képmása

  5. A Jézussal való vérszerződés ereje

  6. A kérdésbe rejtett válasz: „Szabad-e nékem…?”

  7. A kommunikáció fontossága a párkapcsolatban

  8. A kommunikáció fontossága a pár-, és az Istennel való kapcsolatban

  9. A minden ajtót nyitó kulcs

  10. A nagy-gyermek leválása a szülőkről - a szülők leválása a nagy-gyermekről

  11. A paráznaság (helytelen) „kezelése“, ha már „megesett“ (a lány)

  12. A „ soha nem ropogtattam még ‚kekszet‘ “-kísértés

  13. A stabil párkapcsolat alapja: a kommunikáció

  14. A szavak ereje a párkapcsolatban, és a külső befolyásoltság

  15. A végszó időszaka

  16. Az el nem hált házasság(ok-e a válásra?)

  17. Az előétel kiemelt fontossága ... illetve öregember nem vénember

  18. Az érzelmek, ha túlzottan beindulnak

  19. Az összecsiszolódás (m)értéke a párkapcsolatban

  20. Az unatkozás bére: a lopott szex

  21. Bizakodó jóhiszeműség, vagy indokolatlan féltékenység a párkapcsolatban

  22. Civilizáció(n)k válságainak közelgő bukásaiba hajtó előszelei

  23. Ébredési szolgálók, bealvási veszélyek

  24. Egészséges, mert elégséges – kontra, kilengések az Utolsó Felvonásban

  25. Egy( kaptafa )ség, kontra egy( új színfolt )ség

  26. Egy PÁR KAPCSOLATI gát a sikeres hívő élettel szemben

  27. Élet(erő)közvetítő szerelem és intimitás

  28. Élettársi kapcsolat kontra házasság

  29. (elsősorban) ne az észt osztd, hanem a tetteket!

  30. Erő(d) az odaszánt élethez

  31. Feladás idején csak egy kiút létezik: a FELADÁS

  32. Felelőtlenül használt hit…hez hasonlító valami

  33. Félreértések a NAGY Ő elképzelései körül

  34. Gyökeres gyökérkezelés

  35. Halló, van odafenn valaki?

  36. Hogyan fejeznéd be az előbbi mondatot?

  37. Intim-szféra

  38. Isten a meneküléseid során is veled van

  39. Jól választd meg a te Ő-det

  40. Kit kísér(te)sz a bájaiddal?

  41. Kompromisszumkészség a házasságban

  42. Küzdeni a házasságodért mindvégig

  43. Lassan járva tovább érsz, míg rohanva pofára esel

  44. Légy angyali :-) védőszárny a párkapcsolatban

  45. Légy elől járó a jó példákban

  46. Még hogy ne (v)együk annyira s(z)ó szerint az Isten igéjét...

  47. Miért mennek széjjel (keresztény) párkapcsolatok (is)?

  48. Mindig az általunk elképzelt csodatípussal ment meg bennünket Isten?

  49. Mi öli meg a kapcsolatokat és az intim szférát?

  50. Négy elhanyagolt terület a párkapcsolatokban

  51. Ne gyorsalkodd el az „ágybabújást“

  52. Párkapcsolati dolgainkban való változások az egymásnak letett életünk által

  53. Párválasztási tanácstalanságok

  54. Pár(-)találós kérdés

  55. Pénztártól való távozás előtt ne bontsd fel a „’kekszes’ zacskót”

  56. Salamon házasságai … többféle megközelítésből

  57. Sok-sok vitánk alapja az egyéni valóságértelmezés

  58. Szeretethiány … máshogyan

  59. Szolgálatok: ki, mikor, hol, kivel, miért, stb.

  60. Teljes áttörésig KÚT-A-KÓD-ni

  61. Vigyázz a hormonok játékával

  62. Visszaélve az Istenfiúsággal

 

X. blokk:

Frissítés (2022 elejétől):

 

  1. A könnyeden megélhető keresztény élet titka

  2. A Krisztusban köttetett házasság erejének titka

  3. A Pünkösd munkája a személyes életünkben

  4. Az élettársi együttélési kapcsolat és a tudatosan bevállalt felemás házassági/élettársi iga veszélyei

  5. Az idősödő kori intimitás változásainak bibliai feldolgozása, vígasztalása, megélése

  6. Az Istennel való szerelem ereje

  7. Erőltetetten kipréselt szeretet, kontra szerelem ereje

  8. Isten segítsége a meddőségre

  9. Kapcsolatrendezés kapcsolatrendezés előtt

  10. Miért nem javallott a felemás házassági iga és az élettársi együttélés?

  11. Mikor és mire figyelj oda a legjobban

  12. Szánj időt a párodra

  13. Szodoma törvényerőre emelve

  14. Titkok nélkül - avagy, az őszinteség a házasságban

 

XI. blokk:

Frissítés (2023 elejétől):

 

  1. A házasság és a szex isteni eredete

  2. A házasság, mint Isten képmása

 

Szemléltető rajzok:

(61 rajz 24 témakör köré csoportosítva)

  1. Párkapcsolati, illetve -választási félelmek, buktatók és visszásságok (tripla)

  2. Trófeagyűjtögetés és házasságon kívüli szexualitás (duplán dupla)

  3. A helyes párválasztásról, hogy egy jól megalapozott házassággal elkerülhessük a válást (tripla)

  4. A biztonság forrása, azaz, Isten a párválasztásban (duplán dupla)

  5. Jegyesség, együttjárás

  6. A jegyesség szerepe

  7. Különbség a különböző párkapcsolati formák között (tizenhat részes)

  8. Eltérő gondolkodásmód

  9. Az összecsiszolódás elkezdődésének a fontossága … már a jegyesség ideje alatt (dupla)

  10. A házastársi összecsiszolódásról, kompromisszumkészségről, áldozatvállalásról (dupla)

  11. Új színek/hangok/stb. kikeverése a nagy MI-ben - avagy, konfliktusmegelőzés, illetve -kezelés a párkapcsolatokban (dupla)

  12. Párkapcsolati kompromisszumkötés típusai

  13. A párkapcsolati konfliktuskezelés különböző formái (összefoglaló)

  14. A társért letett élet (összecsiszolódás, kompromisszumkészség, áldozathozatal) /dupla/

  15. Az egység működése a párkapcsolatban

  16. A szolgálat, mint erő a párkapcsolatban (duplán dupla)

  17. Önzés, kontra engedékenység (tripla)

  18. Hőség és hűség szerepe és ereje a szívben

  19. A házastársi adok-kapokról - avagy, a párkapcsolati vetésről, és annak aratásáról (dupla)

  20. A házastársi harag-, illetve megbocsájtás-vetésekről, s azok gyümölcs(telenség)eiről (dupla)

  21. Megelőlegezett megbocsájtás a párkapcsolatban, vagy örök harag, illetve örök gyümölcs(telenség)eik (dupla)

  22. A hit szerepe a párkapcsolatban

  23. Párkapcsolati kommunikáció (tripla)

  24. Az őszinteség szerepe a párkapcsolatban

 

X. blokk:

Frissítés (2022 elejétől):

 

  1.