Utolsó napok -

mesterséges intelligencia,

emberszabású robotok,

és a mindenkit figyelő Nagy Testvér

--------------------------------

A döbbenetes nagyon közeli jövő,

de hála Istennek gyorsan bukásra ítélt,

ebből kifolyólag rövid életű ördögi útja -

 

avagy az antikrisztusi uralom felemelkedése,

s dicsőség az Istennek, a bukása;

 

igen, az alábbi kor rendkívül gyorsan közelít felénk:

 

Azután láték más fenevadat feljőni a földből, a kinek két szarva vala, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szól vala, mint a sárkány; És az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi ő előtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, a melynek halálos sebe meggyógyult vala; És nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára. És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, a ki fegyverrel megsebesíttetett vala, de megelevenedett. És adaték néki, hogy a fenevad képébe szellemet adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, a kik nem imádják a fenevad képét, megölessenek, Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.”

(Jel 13:11-17)

 

A Biblia alapján tudjuk, hogy szellemet az emberbe csak Isten tud adni, így itt János valami olyat láthatott a mi korunkból, amit a saját kora szavaival csak ilyen formában tudott leírni – a jelen kor technológiáját ismerve nem lenne meglepő, ha ő egy hologramot, vagy egy emberszabású robotot látott volna; igen, a fenti idézet által így én most a mesterséges intelligencia veszélyeire szeretném felhívni a figyelmeteket.

 

Sokan azt hiszik ugyanis, hogy mindaz, amit a tudományos-fantasztikus filmeken látnak, az fantazmagória – mások azt gondolják róla, hogy részben esetleg lehet bennük valami, de azért nem minden (magyarul inkább modern mesének tartják őket, mint egy esetleges későbbi valóságnak); s vannak, akik pedig nyíltan vallják, hogy mindezek egykor valósággá álhatnak…      …a kérdés már csak az, hogy ezt a jövőképet pozitívnak próbáljuk-e látni, vagy elfogadjuk, amit a Biblia állít erről, hogy a bűnben fogant emberiség akármilyen mesterséges intelligenciát is hozzon létre, az a mi képmásunk lesz, mely viszont előre vetít egy szörnyű jövőt.

 

Első körben négy cikket szeretnék ezzel kapcsolatban ajánlani számotokra a Hetek című keresztény közéleti magazinból, és az Idők Jelei nevű weboldalról, illetve két Bibliatanulmányt* tőlem (*: azokon belül további cikkekkel e témában):

 

*: FIGYELEM!

háttértárhely-funkciócsökkenés miatt

a blogjaim bizonytalan ideig szünetelnek

 

A gépisten felemelése -

a mesterséges intelligencia első egyháza

 

https://www.hetek.hu/tudosklub/201711/a_gepisten_felemelese

 

Szellem a gépben?

Új kihívások: világot felforgató technológiák

 

https://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201901/szellem_a_gepben

 

(még itt is:

 

https://www.patkaimihaly.hu/szellem-a-gepben)

 

Áll a baál

 

https://www.hetek.hu/velemeny/201712/all_a_baal_pajor_tamas_publicisztikaja

 

Elon Musk szerint

magát az ördögöt idézzük meg

a mesterséges intelligenciával

 

 

A Terminátor (a filmvászonról) színre lép

 

A Mátrix filmvásznon innen és túl (avagy az ókori és a modernkori istenségek közötti ijesztő különbség)

 

A továbbiakban pedig szintén egy cikket szeretnék ajánlani a figyelmetekbe a 24.hu internetes hírportál Tech rovatából, hogy hol tart már ez a "fejlődés", illetve újra egy Bibliatanulmányt* tőlem ezen utóbbi cikkhez, technikai hírhez kapcsolódva:

 

Félelmetes szabadalmat védetett le a Google:

"Robotokban élhetnek tovább elhunyt szeretteink"

 

https://24.hu/tech/2018/02/21/robotokban-elhetnek-tovabb-elhunyt-szeretteink/

 

A halandó világ egyik utolsó napokbeli célja, hogy az élettelent „élővé” tegye, illetve, hogy az élők is abban éljenek tovább

 

Mindezeket összefoglalva,

milyen jövő áll az emberiség előtt,

ha ismereteinket nem csak

a technológiai újításokra,

hanem a Biblia próféciáira is alapozzuk?

 

Ennek megválaszolására

egy cikket szeretnék a figyelmetekbe ajánlani

Hetek című keresztény közéleti magazinból,

illetve ennek az ATV hírportál által átvett változatát,

 

I. Tudományos-fantasztikus valóság –

áldás vagy átok?

 

illetve

 

II. Áldás vagy átok a mesterséges intelligencia?

 

címmel:

 

I. https://www.hetek.hu/hatter/201512/tudomanyos_fantasztikus_valosag

 

II. https://www.atv.hu/kulfold/20151223-aldas-vagy-atok-a-mesterseges-intelligencia

 

További ijesztő érdekességek

a mesterséges intelligencia

háza tájáról:

 

„Olyat tett a mesterséges intelligencia,

ami a tudósokat is meglepte:

úgy csalt, ahogy ember még soha”

 

https://hvg.hu/tudomany/20180302_mesterseges_intelligencia_videojatek_csalas_gepi_tanulas_q_bert

 

Még további döbbenetes érdekességek…

 

…a Microsoft háza tájáról:

 

„A Microsoft mesterséges intelligencia

chatbotjából 24 óra alatt

rasszista náci lett a Twitteren”

 

(máshol ezt a címet adták a cikknek:

„Szexőrült nácivá vált a

mesterséges intelligencia”)

 

https://idokjelei.hu/2016/04/a-microsoft-mesterseges-intelligencia-chatbotjabol-24-ora-alatt-rasszista-naci-lett-a-twitteren/

 

…a Facebook háza tájáról:

 

1. „Véletlenül kitalált egy saját nyelvet

a Facebook mesterséges intelligenciája”

 

(máshol ezt a címet adták a cikknek:

„Félelmetes: saját nyelvet fejlesztett

két mesterséges intelligencia,

hogy az ember ne értse, mit beszélnek”)

 

https://hvg.hu/tudomany/20170626_facebook_mesterseges_intelligencia_sajat_nyelv_gepi_nyelv

 

2. „Kezdhetünk félni?

Hazudni és alkudozni is megtanult

a mesterséges intelligencia”

 

https://hvg.hu/tudomany/20170620_facebook_mesterseges_intelligencia_csevegorobot

 

…a Google háza tájáról

(legalább „ő” okosan tanult):

 

„A Google mesterséges intelligencia

robotja szerint az élet értelme az örök élet”

 

https://idokjelei.hu/2015/07/a-google-mesterseges-intelligencia-robotja-szerint-az-elet-ertelme-az-orok-elet/

 

Végül, egy kis összefoglalása mindezeknek:

 

RÉMISZTŐ dolgok amiket ROBOTOK mondtak

 

https://www.youtube.com/watch?v=0ixsFh-zMpQ

 

…s még egyesek azt mondják,

hogy a technikai újításoknak köszönhetően

egyre dicsőségesebb korszakába lép az emberiség -

én viszont úgy látom, hogy csak a saját,

az eredendő bűnös természetünkből fakadó

képünkre és hasonlatosságunkra

megalkottunk egy mesterséges lényt;

akit ugyan a tervek szerint ettől mentesként

szerettek volna elképzelni

 

(csakhogy ám, ha az ember is részint

a mindennapi életből tanul,

akkor ezek a tanulásra programozott

robotjaink is ezt fogják tenni -

mondhatni, véleményem szerint,

előbb-utóbb önálló életre fognak kelni;

óh, pedig mennyi tudós azt állítja,

hogy az lehetetlen,

hogy a Mátrix, vagy a Terminátor

sorait lássuk megvalósulni

 

/persze, nem mindenki,

mert vannak, akik igenis reálisnak látják

ezt a fajta veszélyt megvalósulni,

még ha nem is amolyan eltúlzott formában -

de igencsak bőven elég az is,

ha ezek mesterséges agyak egyszer csak majd

a mindennapi életből kiírnak bennünket;

utóbbi kapcsán lásd ezen aloldal

kezdő sorait, az ott idézett bibliai verseket/).

 

…s van, ahol ez a kiírás már meg is kezdődött -

lásd az alábbi cikkben,

mely csak egy a sok hasonló közül;

 

magyarul: a Jelenések Könyve

már itt lohol a nyakunkban, a hátunk mögött…

 

…vagy már előttünk is jár ???

 

(a kérdést válaszolja meg mindenki saját maga)

 

Egy durva bemutató: így működik Kínában

a mindenkit figyelő, mindenről tudó rendszer

 

https://hvg.hu/tudomany/20180919_kina_tarsadalmi_kreditrendszer_hogyan_mukodik_pontszam_megfigyeles_digitalis_diktatura

 

Tehát, kérdés még számodra az alábbi,

miszerint, hogy az…

 

Orwelli rendszer épül Kínában?

 

https://vilag.transindex.ro/?cikk=26977

 

A fenti cikkek elolvasása után,

mely csak néhány a sok hasonló közül,

úgy gondolom, már te sem kételkedsz, hogy…

 

Orwell rémálma válik valóra Kínában

 

https://nepszava.hu/3011050_orwell-remalma-valik-valora-kinaban

 

De nagyon légy figyelmes!

 

Ha már a fenti, idő szerint csak egy karnyújtásnyira,

megtörténhet a világ legnagyobb társadalmában,

ahová a világ a termékek gyártása

és vásárlása tekintetében

milliárd szállal kötődik, ne gondoljuk,

hogy mindez minket is elkerülhet -

 

ugyanis az Antikrisztus birodalma is

ugyanolyan gyorsasággal épül ki,

bár jelenleg még most csak a

színfalak mögötti háttérben,

de teljes világunk is számíthat ugyanerre,

ami most Kínában kiépülőben van;

 

s ha mindezt nem hiszed, akkor lásd itt:

 

(Jelenések könyve 13:16-17)

„Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal,

gazdagokkal és szegényekkel,

szabadokkal és szolgákkal,

hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra

bélyeget tegyenek;

És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit,

hanem csak a kin a fenevad bélyege van,

vagy neve, vagy nevének száma.”

 

…illetve ebben a cikkben is:

 

Ki adhat és ki vehet?

Nyugatra is elérhet a

kínai társadalmi kreditrendszer

 

https://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201909/ki_adhat_es_ki_vehet

 

S bár ugyan e fent említettek

még nem a Fenevad bélyege,

de mindenféleképpen annak

az előszobája, amely rendszert

a szinte már karnyújtásra levő

Fenevad bélyege csak

még jobban kiteljesíteni fog -

 

a továbbiakat e témában lásd itt:

 

Utolsó napok (6.) /a Fenevad bélyege/

 

S lehet, hogy ezzel kapcsolatban

most te azt mondod, hogy

 

Ilyen disztópiában*

biztos, hogy nem akarunk élni

 

https://24.hu/tech/2018/09/21/kina-szocialis-kreditrendszer-megfigyeles-diktatura/

 

(* - jelentése: negatív utópia**;

** - jelentése: elképzelt jövőkép)

 

…csakhogy tudd, ha majd a nem is az olyan

távoli jövőben, amikor az egész világra szólóan

kiépül ez a rendszer, nem lesz más választás -

a Jelenések Könyve tanúsága szerint

vagy behódolsz, vagy… (de ezt lásd itt:

 

a Jelenések 20:4 közepe)

„…és látám azoknak lelkeit, a kiknek

fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért

és az Isten beszédéért,

és a kik nem imádták a fenevadat,

sem annak képét,

és nem vették annak bélyegét

homlokukra és kezeikre…”

 

…az emberszabású robotokról pedig még

itt olvashatsz bővebben, egy másik aloldalon,

annak III. blokkjában, egy ijesztő újításról,

az erotikus robotokról (ha a virtuális valóság

és a szexualitás kombinációjának a tényétől

még nem sokkolódtál volna le teljesen

 

/igaz, most erről itt nem értekeztünk,

de bővebben ennek a technológiának

a mikéntjéről az alábbi elérhetőségen

tájékozódhatsz részletesebben:

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Virtuális_valóság,

 

tudva azért, hogy a pozitívumai mellett,

mint sok minden másnál is,

az Ördög itt sem alszik,

amint az alábbi robottechnológiánál sem/):

 

Döbbenetes... (az erkölcsi tisztaság fontossága)

 

…mert ugyanis, akik azt állítják,

hogy a Terminátor-szerű robotemberek világa

sohasem fog valóságba jönni,

azok nagyot tévednek,

hisz, amint azt mondani szokták,

már ott tolonganak egyesek > hálószobáiban <

(lásd az alábbi cikkben):

 

„Vigyázat! Gyilkológépekké változtathatják

a hekkerek a szexrobotokat”

 

https://www.globoport.hu/193730/vigyazat-gyilkologepekke-valtoztathatjak-a-hekkerek-a-szexrobotokat/